Szilvi és Laci még január végén, február elején keresett meg, hogy fotózzam le életük egyik legmeghatározóbb napját, az esküvőjüket. Eleinte nem akartam elvállalni, mert úgy éreztem, hogy nincs meg a megfelelő tudásom hozzá és még a gépparkom sem a portré fotózásra volt berendezve (2013-ig inkább csak tájképeket és privát eseményeket fotóztam). Aztán a párom kirángatott ebből a negatív spirálból és közölte velem, hogy igenis, ebbe bele kell vágni, máskor is fotóztam már embereket, eseményeket, ez sem különbözik mondjuk egy sárkányhajó versenytől, vagy a windszörfösök fotózásától, a gépparkomat pedig, úgy is bővíteni akartam. Így esett meg, hogy bátorságot merítve az ösztönző szavakból, sok utánaolvasás és mások fotóinak tanulmányozása után úgy döntöttem, ha még Szilviék is szeretnék, elvállalom a fotós szerepét.
Meg kell hogy mondjam, az esküvő előtti éjszaka, szerintem pont annyit aludtam mint, maga az ifjú pár. Rettentően izgatott voltam annak ellenére, hogy tartottunk előtte jegyes-, azaz próbafotózást. És bár nem először fotóztam családi eseményt, embereket, azért még is csak volt bennem egy nagyobb drukk, mert tudtam, hogy Szilvi és Laci életében ez a nap egy olyan pillanat, ami többé ilyen formában nem lesz még egyszer, és elsőre kell a fotókat tökéletesre megalkotni, mert ismétlésre nincs (nem mindig van) lehetőség.
Végül azt kell mondjam, az események csak úgy vittek magukkal. Nem volt nehéz dolgom, hisz az őszinte érzelmek, a boldogság, szeretet, és összetartozás, a két családnál és az ünneplő barátoknál teljesen természetesen jelen volt. Néha azon kaptam magam, hogy nem csinálok mást, csak vigyorgok, vagy épp elérzékenyülök. De úgy vélem, a szavak helyett néha beszédesebbek a képek, ezért inkább mutatom mire is gondoltam a fenti sorok írása közben.....
